Na, hiányoztam, ugye???
Ahogy ígértem, leírom, ha történik valami.
Hát, történt, és nem is tetszett a dolg. Már írtam, gazdi jóideje folyton a posimat nézegett, és valami tüzelésről beszélt. Aztán egszercsak egyik kora reggel kirángatott a ketrecből, és ismét betuszkolt a hordozómba. örültem neki, biztos sétálni vagy kirándulni megyünk. Bele tett a kocsiba, és megint oskat utaztunk benne.
Aztán megérkeztünk egy helyre. Kiszáltunk. Döbbenten néztem körül, mert ez nem az a nagy domb, ahova járni szoktunk.
Gazdi is nagoyn tétovázva szált ki a kocsiból, idegességében megint a fülemmel babrált. Nem álltam rajta bosszút, mert olyan furán viselkedett, simizett, és motyogott, hogy nem lesz semmi baj. Kicsit meg is voltam illetődve, így nyugtonmaradtam az ölében. Így üldögéltünk vagy 10 percig, közben felmásztam a gazdi nyakába, és kicsit hízelegem neki, hátha ad valami kaját.
Ugyanis elfelejtette a reggelimet. Ja, és a vacsorát is. gazdi kicsit szórakozott lehet, met sohanem szokta kiszednia tányéromat, csak amíg elmossa, de mire vissza hozza, mindig tele van finomságokkal. Most pedig semmi. És éjaszaka még a vizemet is elevette. Hiába hisztiztem és ráztam a rácsokat.
Szóval hiábahízelegtem, nem adott kaját, csak simizett és beszélt.
Aztán nagy nehezen kiszállt a kocsiból, kivett engem, meg a hodozót is rongyokkal. Persze a vizet bent hagyta, hiába kiabáltam. Be mentünk egy kapun eg yudvarba, onnan meg egy szobába. Tisztára olyan szag volt itt is, mint az otthoni állatorvosnál. Letettek egy nagy asztalra. Már megint a hátsómat vizslatták.
És tapperoltak is. Azt mondták, sovány vagyok, és jó lenne, ha híznék kicsit. Pedig én ezsek ám, de midenből csak kicsit. A többit el kell raktározni, szűkösebb napokra. Mindig elpakolok eg ycsomó mindent, amit aztána gazdi elszed, nagy huzavona, és verekedés árán. Sajnos, ezt soha nem felejti el. Pedig milyen jó jött volna az az összeszáradt parízervég tegnap este...  Vagy a táp, amiből egész kis kupacot hordtam le nagy fáradtsággal a kuckómba. Mindig ráteszem a játékokat, hogy gazdi ne vegye észre...
És ezek után jött a legrosszabb. Gazdi itt hagyott engem. Kaptam egy puszit könnyek közepette a fejemre, és vissza tett a hordozómba. Már örültem is, hogy megúszom szurkálás nélkül az egészet, és mehetünk csavarogni a töbiiekkel, ahogy szoktunk.
Ám nem, gazdi nélkülem ment ki a szobából, félig pityeregve.
Énmeg álltam a rácsokba kapszkodva, és pislogtam ki mögülük. Még kaparni és hisztizni is elfelejtettem.
Későbbmeghiába ráztam a rácsokat, hogy gazdi észere vegye, engem itt hagyott, nélkülem ment el.
Biztos csakelfelejtette, és mindjárt vissza jön. Tuti. A kulcsait is mindig elhagyja. És az összes cuccát is.
Már kezdtem érteni. Biztos nem kellek neki, ezért volt az a nagy búcsúzkodás a kocsiban.
És hamegígérem, hogy nem lopkodok többet, és nem mászok fel a szekrény tetejére? Akkor sem? Pedig sokmindnet megtennék ám. Itt van mellettema szem nélküli nyuszim, azt is odaadnám. De nem jött vissza.
Hallottam, ahogy beszélgettek, gazdi alkudozott, ott akart velem maradni, amíg csak lehet. De nem hagyták.
Helyette elkezdtek macerálni.
Belenéztek a fülembe, meg a számba. Az elrettentő fogaimat amúgy is szívesen megmutattam nekik, gazdi lelépett, úgy sem szólna rám, ha megharapnék közülük egyet-kettőt.
Le vágták néhány helyen a bundámat is. Most csomó helyen lyukas vagyok.
Aztán nem sokmindenre emlékszem, hangokat hallottam néha, meg egy két arcot, de nem tudtam mi történik.

A következő Józsi doki, és gazdi hangja.